Adamis Anna 80!
80 éves lett Adamis Anna, Kossuth-díjas magyar dalszövegíró. Egy ország ismeri és fújja kívülről dalszövegeit.
Leginkább az Omega és az LGT köszönhet neki számtalan slágert, de írt színházi dalokat és színészlemezeket is.
80 éves lett Adamis Anna, Kossuth-díjas magyar dalszövegíró. Egy ország ismeri és fújja kívülről dalszövegeit.
Leginkább az Omega és az LGT köszönhet neki számtalan slágert, de írt színházi dalokat és színészlemezeket is.
Naplemente címmel rendeznek Omega emlékkoncertet július 24-én, vasárnap a keszthelyi Festetics-kastély parkjában. A koncert fellépői között van az Omega Szimfonik és a Bolyki Soul & Gospel Kórus is – írta meg az MTI.
78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese.
Az Omega együttes jelentette be a hírt a Facebookon:
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében.
1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10 000 lépés volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow,
a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba...
Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála.
Omega Fan Club - Official:
"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei...
Benkő László (1943-2020)
"Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön...
A Hát most mit tegyek című dal mindkét előadója még életében legendává vált: Kállai Ferenc színművész, rendező szinte minden létező kitüntetést megkapott, Hofi Gézát pedig a mai napig is a legnagyobb humoristák...
Koncertsorozattal turnéznak, az év végéig egy új albumuk és a zenekarról szóló könyv is megjelenik.
Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát, amíg bírjuk, csináljuk! — jelentette ki Mecky, azaz Kóbor János, a legendás Omega frontembere a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A magyar rockzene születésétől a hőskoráig kíséri nyomon az eseményeket könyvében Kovacsics András, az egyik szereplő. Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című kötet rengeteg régi fotóval, sztorikkal követi végig négy formáció történetét.
A Ramones New Yorkban, pontosabban Queensben, még pontosabban Forest Hillsben alakult meg (egyébiránt innen származik még Paul Simon és Art Garfunkel is, nem mintha nekik túl sok közük…
Elhagytam a nőmet
mert nem tudott mit kezdeni
az agyammal.
Mindenki bolondnak tart,
mert sötét vagyok minden alkalommal.
Egész nap…
Miközben rajongott a Beatles muzsikájáért, a hatvanas évek Lengyelországában elektronikus zenét tanult, majd a Non-Stop együttessel elhozta a táncdalfesztivál…
A Generál és a Piramis egykori énekese a kilencvenes években nem igazán adott önálló koncerteket és a nyilvánosságot is inkább kerülte.
Kivétel ez a koncert volt, amely az…